Nem egyszer fordult velem elő praxisom során, hogy fiatal férfiak és hölgyek azzal kerestek fel, hogy ők pánikbetegek. Ez bizony nem elképzelhetetlen, de nem is szükségszerűen igaz. Ilyenkor természetesen megpróbálunk utána járni a dolognak. Valahogy így: „Kérem, megmondaná nekem, miből gondolja, hogy pánikbeteg?” – „Azért gondolom, mert az elmúlt hetekben volt egy-két szédüléses rosszullétem, amitől nagyon megijedtem. Nagyon félelmetes volt, alig kaptam levegőt, szúrt a szívem, és azt gondoltam, hogy meghalok. Más betegségem tudtommal nincs, most voltam szűrővizsgálaton és a barátaim azt mondták, hogy ez pánikzavar.” „Értem. Három dologra szeretném azért megkérni. Egyrészt, megtenné, hogy elmondja nekem, hogyan étkezik, mennyi folyadékot fogyaszt; szed-e valamilyen táplálék kiegészítőt; dohányzik esetleg kávézik-e; iszik-e energiaitalokat; mennyit alszik és mennyit mozog? Másrészt, elmondaná, hogy mit és milyen körülmények között dolgozik? Harmadrészt, beszélne  magáról és a társas kapcsolatairól, az ön számára pozitív vagy negatív értelemben fontos személyekről?”

Mindez miért fontos? Én a holisztikus szemléletmód híve agyok, és mint írtam, a diagnózisoknak korlátozott jelentőséget tulajdonítok. A holisztikus nézőpont ebben az értelemben kizárólag egyidejű biológiai, pszichológiai és szociológiai rálátást jelent az aktuális problémára. Így ez a holisztikus nézőpont nem más, mint az említett akadémiai tudományokra épülő pszichoszomatikus szemléletmód, és nem kapcsolódik például a csillagok állásához, vagy az állatövi jegyekhez. Miért fontos ezt megkülönböztetni? És miért fontos, hogy alapvető biológiai és társas szempontokat is figyelembe vegyünk a lélektanin túl?

A konkrét példánál maradva, egyes kutatások szerint a felnőttek közel 50%-a él át élete során legalább egyszer szorongásos vagy pánik rohamot. Mindezek mellett a felnőttek mintegy harmada, azaz minden harmadik ember mondja azt, hogy neki volt ilyen rohama az elmúlt évben. Ugyanakkor ténylegesen pánikbeteg 2-3%-uk lesz. Sok szempontból tehát a kérdés az, hogy ezt az eseményt ki és milyen körülmények között élte át, továbbá, hogy hogyan értelmezi azt. Nem szükségszerűen lesz egy-két szorongásos roham okán valaki pánikbeteg, de előfordulhat az is. A lényeges számomra, hogy az esetek nagy százalékában – de nem mindig – a pszichés zavar kialakulása vagy elmélyülése megelőzhető. Ebben azonban leginkább a holisztikus szemléletmód és az ezzel összefüggő szemléletváltás segítheti a pácienst.