Módszer

Egy alkalom ma l,  amikor az egyik páciensem először járt nálam, a szokásos köszönés, bemutatkozás, kabátlerakás stb. után kértem, hogy fáradjon be a szobába. A helyiségben általában két fotel, egy dívány, polcok és egy-két kisebb asztal található. Ahogy belépett azt kérdezte tőlem: „Most feküdjek a díványra?” Kérdése – bár teljesen logikus volt – kissé meglepett, hiszen a legtöbben ma idegenkednek ettől a helyzettől. Ezért ezt válaszoltam: „Nézze, ha úgy gondolja, hogy a problémájáról úgy könnyebben tudna beszélni, akkor feküdjön le a díványra; de amennyiben szívesebben beszélgetne a fotelben ülve, akkor próbáljuk meg azt”.

A helyzetnek természetesen eleve köze van a módszerhez. Én pedig a módszer megválasztásával úgy vagyok, ahogy erről Jung írt: „Ha egy orvos azt mondja nekem, hogy ő szigorúan ilyen vagy olyan „módszert követ”, máris kétlem a terápia eredményességét… Én minden páciensemet a lehető legindividuálisabb módon kezelem… természetesen ismerni kell az úgynevezett „módszereket”. De… meg kell érteni mindennemű teoretikus feltevéstől mentesen, hogy valójában mi mozgatja a beteget.”

Osztom ezt a szemléletet, annak ellenére is, hogy nem vagyok orvos, hanem mint sok lélekgyógyász, pszichológusként én is bölcsész vagyok. A legtöbb esetben ezért nem is betegekkel van dolgom, hanem – mint azt a patiens címszó alatt említem – lelki problémáktól szenvedő emberekkel. A pszichés betegeknek legtöbbször orvosra vagy pszichoterapeutára van szükségük. Én pszichológiai konzultációkat tartok és nem gondolom magam többnek, mint egy szakmailag arra képzett személy, aki rávezetheti a szenvedőt a problémája megoldására. Úgy tapasztalom, hogy a csakis egyféle pszichológiai nézőpont szükségszerűen torz, és a probléma alapos megértéséhez legtöbbször elégtelen is. Ezért, bár leginkább a szükségleti kiindulású analitikus megközelítés esik hozzám a legközelebb, nem esik nehezemre több lélektani szemléletmód szerint értelmezni egy helyzetet, és az ezeknek megfelelő módszereket választani vagy váltani. Hiszek abban, hogy a bajt körbejárva, annak eredetéről és okairól előbb-utóbb megvan a belátás is. Ez a belátás elengedhetetlen feltétele minden céltudatos változásnak. Ezekhez a beszélgetésekhez azonban türelem kell, ha mégoly nagy is a szenvedés. A találkozások száma és gyakorisága nálam mindig a problémához igazodik. Egy konzultációs óra egy fő esetében általában 45-50 perc; kivéve az első alkalmat, ami dupla.

  |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|